Miután lezajlott a 2010-es tavaszi találkozó, a nyár a vászontető készítésével telt. Majd jött a készülődés a veszprémi találkozóra. A pakolást megelőző napokban autó próbálgatásával, tesztelésével voltam elfoglalva az első hosszabb út előtt. Az elindulás után becsapott a mennykő. Kb. 5 kilométer után elment a régi Sierra blokk ereje és nem is jött vissza állandó jelleggel soha többé. Sok energiát nem fektettem ezek után ebbe a motorba, mert tudtam, hogy kopott és komoly felújítást igényelne. Egy jóval modernebb motort szerettem volna, ami könnyebb, erősebb és jó állapotnak örvend.
Olvass tovább »
A szívó, a kipufogó oldal elkészültével befejeződött a mechanikai munkák java. Már csak a rögzítések, fölfogatások maradtak hátra és a kartervédő, mivel elég alacsonyra került a váltó harang és a blokk alsó összecsavarozási pontja. Nem túl biztonságos így 8cm-re az aszfalttól. Ez majd a következő fejezet témája lesz, ami lehetőség szerint az olajteknő átalakításáról fog szólni amire a keresztmotor hosszanti beépítése miatt van szükség.
Kezdődhetett a villanyszerelés. Kicsontoztam a vezetékkötegből a régi motorhoz tartozó kábeleket, majd az összes motorvezérlésen kívüli letesztelt, élő
Időről időre előfordul, hogy valaki megkeresi a Kit Car Klub valamelyik tagját azzal, hogy szeretne építeni egy kit cart, és tanácsot vagy inkább csak megerősítést kér. Erre az adott tag lelkesen osztja neki az észt, emberünk pedig megijed és elszelel. Ennek a jelenségnek szeretnék elébe menni ezzel a cikkel. Megpróbáltam összeszedni, hogy milyen általános tanácsokat tudok adni kit car ügyben, még a nagy választás előtt. Sajnos az úgynevezett locost építés annyira más, hogy arról inkább majd egy későbbi cikkben szólunk.
Mindenekelőtt a legfontosabb tanács: Ne ijedj meg a feladattól, tájékozódj, és …
Harmadik tanács: reálisan mérlegeld az adottságaidat és a lehetőségeidet!
Döntsd el mivel jársz jobban, ha magad építed az autódat, vagy ha veszel egy félig vagy teljesen kész gépet.
Az építésnek is a megvan a maga vonzereje, de nem mindenkinek van bátorsága, jártassága, lehetősége belevágni. Szerencsére kit carhoz többféle módon is hozzájuthat az ember – vásárolhat más által megépített autót (sok gyártó vagy gyártóhoz közeli cég is kínál kulcsrakész nullkilométeres autót), vagy maga építi össze a gépét.